FŐOLDAL

 

A keszthelyi Re-Folk Zenekarban négy zenész és egy énekes működik közre.
Az alapvető vonós hangszereken kívül (hegedű, háromhúros brácsa, nagybőgő) pengetős ( tamburák, kobzák), fúvós (furulya, kaval, tilinkó, klarinét), és egyéb különleges hangszereken (tekerőlant, cajon, buzuki) is játszanak.

cropped-IMG_0811-1.jpg

A zenekar univerzális megszólalású: magyarországi, erdélyi és moldvai dialektusokban is otthonosan mozog. Az önálló koncertek mellett táncházak tartásával és táncegyüttesek kíséretével is foglalkozik.

 

KONCERTEK-TÁNCHÁZAK

Event Information:

  • vas
    18
    dec
    2016

    Adventi koncert

    16:00Zalaszentlászló

 

TEMATIKUS MŰSORAINK

Boros koncert:
Boros programokhoz, rendezvényekhez illő vidám, lendületes, néha pikáns népzenei műsor. Nyugat-Dunántúltól, a Kárpát-medencén keresztül, egészen Moldváig terjedő gyűjtésekből készült koncertanyag, változatos hangszer-összeállításokban.

Adventi-karácsonyi műsor:
A kisded Jézust dicsőítő, Máriát köszöntő népi és egyházzenei alapú művek, valamint az ide tartozó jeles napokhoz és szokásokhoz köthető összeállítások.

Katonanóták, toborzók, verbunkosok, regruta nóták:                                               Az I. világháborúban a fronton harcolók és a hátországban maradottak énekeiből, zenéiből készült összeállítások. Kapcsolódva egyéb jeles, dicső történelmi évfordulókhoz, eseményekhez: huszárnóták, 48-as, szabadságharcos, kuruc, históriás énekek, zenék.

Táncház:
Gyermek és felnőtt táncházak kezdőknek és haladóknak, felső korhatár nélkül. Kárpát-medencei páros táncok, valamint moldvai csángó táncház táncoktatóval.

Gyermekműsor:
Koncert és aprók tánca. Egészen bölcsődés kortól indulva, de az aktuális korosztály /óvodások, iskolások/ szintjéhez igazítva. Hangszerbemutatóval, daltanítással és egy kis néprajzzal kiegészítve.